Kíváncsivá tett a Tinder és az ott lévő felismeréseim. Még azon a napon mikor töröltem magam az oldalról ,két merőben mást ígérő ,párkereső oldalra fel is regisztráltam. Képek nélkül , hogy meg figyeljem az ott folyó történéseket.
Az oldalak funkciói és a pár keresés menetei, kicsit másként működtek ,eltértek egymástól ,viszont alapjába véve mégis csak azonosak voltak. Ahogy haladtam a profilok között ,szembe jöttek a már Tinderen látott arcok. Mintha nem történt volna semmi,nem töröltem volna magam az oldalról és nem két másik ,eltérő párkeresőn lettem volna. Ahogy lapozgattam a profilokat eszembe jutott,hogy egyszerre nézem meg a két oldal kínálta pár jelölteket. Tehát fogtam és az egyikre a gépemről a másikra a telefonomról léptem be. Elképesztő volt a felismerés. Szinte ugyan abban a sorrendben ,ugyan azok a profil fotók következtek. Át állítottam a keresési adatokat az egyik oldalon a másikon hagytam, úgy ahogy előzőleg be állítottam. Hiába, néhány új arcon kívül , akik hamar el fogytak a már ismert fotók követték egymást. Ahogy bele mentem egy – egy profilba a bemutatkozó szöveget olvasva ,szinte mindegyiknél oldalaktól függően,azonosak voltak. Ahogy az adott személy fotói is. Már akinek több is volt fel töltve. Egyetlen nap alatt kaptam 57 db levelet az egyik oldalon a másikon ,ennek kb, a felét.
El olvasni nem tudtam egyiket sem ,mivel mind két oldalon rá irányított a fizetési lehetőségekre és a csomag ki választására. Ugyan a regisztráció előtti ,be vezető szöveg szerint,mind két oldal ingyenesnek hirdette magát.
Na azért mindenek van határa ,állítottam le magamat. Legyen elég ennyi. Tehát gyors profil törlést követően ,összesítettem a tapasztalataimat.Nem azt állítom ,hogy az internet kínálta összes oldalon lehetetlen ,komoly párkapcsolatot találni ,mert persze vannak kivételek.Ismerek is olyan párokat akik a hálón találtak egymásra ,bár egyikük sem mostanában ,hanem évekkel ezelőtt. Ismerek olyanokat akik ,kitartóan keresik a másik felüket és hiszik ,hogy egy nap ezen oldalak egyikén szembejön velük. Nekem ehhez sem türelmem,sem kedvem nincsen. Nem vagyok híve az e fajta ismerkedésnek és nem is tartom normálisnak az elhúzódó levelezéseket. Én régimódi ,mára már divatja múlt ismerkedés híve vagyok. Ahol a férfi a férfi a nő pedig a női szerepkőrben éli meg az ismerkedés varázslatos folyamatait. Ahol az udvarlás nem a gyere át, szexista egyszerűségével történik,hanem randevúkkal és azt megelőző izgalmas,várakozással. Ahol izgatott készülődés előzi meg a találkozást és félénk érintésekkel közeledünk egymáshoz,lépésről lépésre. Hiszek a virág csokor értékében. Az első csók varázslatában és abban a csodálatos útban ,ami egy párkapcsolathoz vezet,még ha tele is van rögökkel és buktatókkal. Az egymáshoz tartozás kialakulásában ,amely tele van mindennel,jóval és rosszal egyaránt. Amiben a boldogság és fájdalom egyszerre megélhető. És ha ez mára már nem divat ,én akkor is erre vágyom. Hiszen ez lenne a normális ,két ember egymásra találásához.
Átiná


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: